Hírek
2018. Április 21. 07:39, szombat |
Bulvár
Forrás: mti
Animációs családi filmekre áll át az Oscar-díjas rendező
Guillermo del Toro Oscar-díjas mexikói filmrendező, producer és forgatókönyvíró animációs családi filmeket fog készíteni a DreamWorks Animation számára a stúdióval frissen megkötött többéves megállapodás értelmében.
Chris DeFaria, a DreamWorks Animation Film Group elnöke csütörtökön jelentette be, hogy Toro, aki a stúdió Kung Fu Panda című animációs filmsorozatának második és harmadik részében is közreműködött - először tanácsadóként, majd vezető producerként -, írója, producere és rendezője lesz a stúdió számára készülő produkcióknak.
"Guillermo egyedülálló tehetséggel alkot meg emlékezetes világokat és karaktereket, és mi úgy hisszük, hogy a vele készülő filmjeinket még nemzedékeken át emlegetni fogják az animációs mozik rajongói" - fogalmazott közleményében DeFaria.
"Az animáció olyan művészeti forma, amely már gyerekkorom óta jelentős hatással van a munkámra. Számomra ez jelenti a tökéletes médiumot a legfurcsább, legvadabb ötletek megvalósításához" - jegyezte meg a filmrendező a közleményben.
Del Toro A víz érintése című fantasy filmje tizenhárom jelölésből négyet váltott díjra az idei Oscar-gálán, elhozva a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is. A mozi globális jegybevétele megközelíti a 194 millió dollárt.
A filmrendező a hónap elején a Fox Searchlight stúdióval írt alá megállapodást olyan élőszereplős filmes projektekről, amelyeket íróként, producerként és rendezőként is jegyezni fog.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár
Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó
Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.
2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár
További zöldfelületek újultak meg a Városligetben
Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében
2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár
Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták
Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.
2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár
A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt
Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.