Hírek
2016. November 21. 09:06, hétfő |
Helyi
Forrás: police.hu
Csónaklopás Fadd-Domboriban

A Szekszárdi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két faddi férfi ellen.
Az elkövetők a rendelkezésre álló adatok alapján 2016. február elején Fadd-Domboriban bemásztak két nyaraló udvarára, majd az ingatlanokból eltulajdonítottak egy-egy csónakot úgy, hogy azokról a rögzítő láncot levágták. A ladikok mellett tűzifát, valamint az egyik helyről egy csónakszállító kézikocsit is elloptak a tettesek. Az ingatlanok tulajdonosai észlelték a bűncselekményt, majd feljelentést tettek a rendőrségen.
A rendőrök a nyomozás eredményeként a két csónakot egy madocsai férfinál tartott házkutatás során lefoglalták, majd a sértettek részére visszaadták. A nyomozók a bűncselekmény elkövetőit, két faddi férfit elfogták, őket gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A 60 éves férfi, valamint 30 éves társa a lopásokat beismerte, mindketten szabadlábon védekezhetnek.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek a napokban átadták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Június 16. 07:16, hétfő | Életmód
Parajd - A Nagy-Küküllőn és a Maroson is meghaladja már a megengedett értéket a só koncentrációja
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.