Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2016. Június 19. 07:00, vasárnap | Helyi
Forrás: figyelo.hu; fotó: stras.network.hu

Így lehetnek vállalkozók a fiatalok

Így lehetnek vállalkozók a fiatalok

Fiatalok vállalkozóvá válását segítő program indul a Dél-Dunántúl régióban, a lehetőségekről Kaposváron, Szekszárdon és Pécsett tartanak tájékoztató rendezvényeket - közölte a program lebonyolításában részt vevő Magyar Ipars

A tájékoztatás szerint a Vállalkozz itthon junior! programba való bekapcsolódás regisztrációköteles, amelyet erre a célra létrehozott weboldalon lehet megtenni.
A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) és konzorciumi partnerei a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ), valamint a Magyar Iparszövetség (OKISZ) európai uniós forrás felhasználásával megvalósuló programja két részből áll.

Azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik a Dél-Dunántúli régióban - Somogy, Tolna és Baranya megyében - szeretnének új egyéni vagy mikrovállalkozást indítani, piacképes ötlettel, vállalkozói attitűddel rendelkeznek.

A programba való bekerülés feltétele továbbá, hogy a fiatal 18-25 év közötti, az Ifjúsági Garancia Program regisztrált alanya legyen, vagy 25-30 év közötti felsőfokú végzettséggel rendelkező pályakezdő álláskereső.

A fiatal vállalkozóknak a program első részében képzésben kell részt venniük, sikeres üzleti terv összeállítása után a pályázat második részébe bekerülő fiatalok közül a legsikeresebbek vállalkozásuk elindításához uniós forrásból maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak - közölte a Magyar Iparszövetség az MTI-vel.
A programra 102 millió forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint 145-en vesznek részt benne, és vélhetően 85 százalékuk lehet eredményes.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.