Hírek
2024. Augusztus 10. 09:36, szombat |
Sport
Forrás: MTI
Párizs 2024 - Ezüst- és bronzérem a női kajak párosoknál

Ezüstérmet nyert a Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra kajakos páros 500 méteren a párizsi olimpián, a Pupp Noémi, Fojt Sára kettős pedig nagy izgalmak után a németekkel holtversenyben harmadik lett.
A két órával korábbi középfutamokból előbbi magyar hajó harmadikként, utóbbi negyedikként lépett tovább. A döntőben a lelátókhoz közeli 7-es és 8-as pályán egymás mellett eveztek.
A négyesben csütörtökön bravúros teljesítménnyel kiharcolt bronzérem feldobta a magyar női kajakosokat, a váratlan siker önbizalommal tölthette el őket, legalábbis ez látszott a versenyzésükön.
Csipes és Gazsó a táv felénél már második volt az új-zélandiak mögött, ezt a pozíciót nagy küzdelemben meg is őrizte, miközben a 250-nél még hatodik Pupp és Fojt fergeteges hajrával zárkózott fel, és a németekkel együtt ért célba. Hosszú percekig teljes volt a bizonytalanság, az első és a második helyezett hamar meglett, de a másik magyar páros és a Paulina Paszek, Jule Marie Hake német duó a stégen várta, hogy kiírják a végeredményt. Végül 1:39.46 perccel holtversenyt hirdettek. Csipesék mindössze hét századdal értek hamarabb a célba.
Az immár hétszeres olimpiai bajnok új-zélandi Lisa Carrington, aki egy másik párral nyerte ezt a számot Tokióban, most Alicia Hoskinnal magabiztosan győzött.
A négyessel korábban kétszeres olimpiai győztes, párosban Medveczky Erikával Tokióban negyedik Csipes két arany, illetve egy-egy ezüst és bronz után az ötödik olimpiai érmét szerezte.
A két női kajakos páros a magyar küldöttség 12. és 13. dobogós helyezését harcolta ki a párizsi olimpián.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban
A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Sport
Férfi kézilabda MK - Nyolcadik alkalommal kupagyőztes a Szeged
A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 31-30-ra legyőzte a négyes döntőre címvédőként érkezett Veszprémet vasárnap a tatabányai döntőben.
2025. Április 13. 11:11, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - Kétgólos FTC-győzelem Zalaegerszegen
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, ezzel az élre állt a tabellán.