Hírek
2021. December 08. 15:08, szerda |
Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Prostituáltakat futtatókkal szemben emeltek vádat Szegeden
Vádat emeltek két férfi ellen, akik éveken át Nyugat-Európában dolgoztattak prostituáltként két fiatal nőt - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, a két férfit emberkereskedelem minősített esetével vádolják.
A két szegedi férfi a vádirat szerint 2014 és 2017 között részben egymástól függetlenül, majd közösen futtatott két lányt elsősorban Dániában és Hollandiában, de időnként Izlandon, Svájcban és Svédországban is. A vádlottak a sértetteket labilis, befolyásolható személyiségüket, nehéz anyagi helyzetüket és érzelmi kiszolgáltatottságukat kihasználva vették rá a prostitúcióra.
A két férfi irányította a nők tevékenységét, szállította, felügyelte, ellenőrizte, beszámoltatta őket, megszervezte külföldi lakhatásukat, meghatározta a naponta megszerzendő bevétel nagyságát. Mikor a férfiak egyike börtönbe került, felvette a kapcsolatot a másik vádlottal - és részben tiltott kapcsolatot tartva - rajta keresztül irányította a prostitúciós tevékenységet.
A vádlottak a sértettektől a megszerzett pénz nagy részét elvették, majd azt pénzküldő szolgáltatókon keresztül a társaik segítségével hazautalták, ingatlanokba fektették és felélték.
A két férfinak a bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosásában segítő három vádlott ellen pénzmosás bűntette miatt emeltek vádat - közölte a csoportvezető ügyész.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.
2024. Szeptember 05. 07:35, csütörtök | Kék hírek
A budapesti reptéren fogta el az NNI a québeci gyilkost
A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren fogták el azt az algériai-kanadai–magyar hármas állampolgárságú férfit, akit Kanadában gyilkosságért életfogytiglanra ítéltek, de májusban megszökött a börtönből; azóta keresték a hatóságok