Hírek
2022. November 22. 09:05, kedd |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Rárántotta a kormányt az M1-esen, kevésen múlt a baleset

Közúti veszélyeztetést nem csak »büntetőfékezéssel« lehet elkövetni, a másik autóst »megleckéztetni« kívánó, egyéb magatartások is könnyen vezethetnek büntetőeljáráshoz.
A Győri Járási Ügyészség tavaly nyáron, az M1-es autópályán történt eset miatt emelt most vádat. A vád szerint a negyvenes éveiben járó férfi Budapest irányába hajtott, amikor egy kamiont előző sofőr miatt lassítani kényszerült. Dühében szorosan a másik autó mögé ment és többször felvillantotta a fényszóróját. Miután az idős sértett befejezte az előzést és visszasorolt a külső sávba, a vádlott hirtelen mozdulattal felé kormányozta az autóját. A férfit az sem tartotta vissza a szabálytalankodástól, hogy mindkét autóban utasok is ültek.
A másik sofőr ijedtében fékezni kezdett és félrekapta a kormányt, emiatt az épp megelőzött kamion is fékezésre kényszerült, sőt, az elkerülő manőver során a sofőr áttért a lehajtó sávba is, ahol egy másik kamion igyekezett épp kihajtani.
Szerencsére baleset nem történt, a vádlott azonban így is a forgalom résztvevőinek testi épségét veszélyeztette.
A Győri Járási Ügyészség a leckéztető autóst közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetésével vádolja.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 15. 08:32, vasárnap | Belföld
Szijjártó Péter: a Von der Leyen és Zelenszkij páros nagyon komoly károkozásra készül
2025. Június 15. 08:31, vasárnap | Belföld
Gyopáros Alpár: megjelent a falusi templomok felújítását biztosító kormányhatározat
2025. Június 14. 09:07, szombat | Belföld
MKIF: Budapest felé sem lesz felújítás nyáron az M7-esen
Budapest felé sem lesz felújítás nyáron az M7-esen - közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pénteken az MTI-vel.
2025. Június 14. 09:07, szombat | Belföld
MÁV: először ment utasokkal óránként 160 kilométerrel vonat Budapest és Székesfehérvár között
Budapest és Székesfehérvár között első alkalommal ment utasokkal óránként 160 kilométeres sebességgel vonat pénteken - jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookon.